Aktuális kutatások

OTKA kutatás

A Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete közös OTKA-kutatása keretében az IKJK kutatói 2016 és 2020 között az internetes forgalomirányító szolgáltatások szabályozási kérdéseivel foglalkoznak.

A kutatás célja, hogy a forgalomirányító szolgáltatások technikai, gazdasági, kulturális jelentőségének interdiszciplináris elemzésével feltárja az e szolgáltatások működéséből eredő társadalmi kockázatokat, és javaslatokat tegyen e szolgáltatások jogi környezetének, valamint egyéb szakpolitikai eszközeinek kialakítására. A felmerülő szabályozási problémák elhelyezhetők a hagyományos adatvédelmi jogi, szerzői jogi, médiajogi, kereskedelmi jogi és versenyjogi intézmények keretei között. Az adatvédelmi kutatások keretében vizsgáljuk a forgalomirányítók adatkezelési és adatvédelmi gyakorlatát érintő jogi környezet mellett az olyan új szabályozási megközelítések alkalmazhatóságát a forgalomirányítókkal kapcsolatban, mint a privacy by design, illetve az adatvédelmi irányítási rendszer. A médiajogi kutatások célja különösen a forgalomirányítók felhasználási feltételeinek alapjogi szempontú elemzése, illetve a forgalomirányítók plurális médiarendszerre és sokszínű tájékozódásra gyakorolt hatásainak (pl. a „filter bubble” jelenség) elemzése. A szerzői jogi kutatások a forgalomirányítók szerzői jogi gyakorlatának elemzésére, és a forgalomirányítók által bevezetett üzleti modellek szerzői jogi vonatkozásainak elemzésére irányulnak. A versenyjogi kutatások célja a forgalomirányítókkal kapcsolatban indult versenyhatósági eljárások teljeskörű feldolgozása, és e szolgáltatások szűk keresztmetszet jellegéből adódó problémák (pl. search neutrality) kezelésének versenyjogi és egyéb szabályozási feltételeinek és eszközeinek feltárása. Minden kutatási területen kiemelt figyelmet fordítunk a digitális írástudást erősítő közpolitikai eszközök elemzésére.

Korábbi kutatások (referenciák)

Az IKJK kutatói kutatócsoportként az elmúlt öt évben - számos más szakértői feladat ellátása mellett az alábbi jelentősebb kutatási projektekben vettek részt.

2013-2015

Átfogó adatvédelmi tárgyú kutatás a „Jól-lét az információs társadalomban (TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0005) című kutatási pályázatban a Pécsi Tudományegyetem adatvédelmi kutatócsoportjaként

2011-2012

„PAW – Privacy at Workplace” című átfogó, a munkahelyi adatvédelem és az adatvédelmi auditálás kérdését vizsgáló pályázati kutatás az Európai Bizottság „Fundamental Rights and Citizenship 2007-2013” program keretében

2011

Adatvédelmi kutatási feladatok ellátása a “Study on data collection and storage in the EU” címmel a Time.lex law offices, Brussels, Belgium számára, a European Network and Information Security Agency (ENISA) megrendelésére

2010-2011

„Felsőoktatási elektronikus vizsgázatási rendszer bevezetésének szabályozási követelményei” című tanulmány készítése a DIKfK Debreceni Informatikai Kutató-fejlesztő Központ Szolgáltató Non-profit Kft. számára, GOP-1.1.2-07/1-2008-0001 pályázat keretében

2010

Átfogó kutatás a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának VKK/3/2009 sz. pályázata keretében „Szerzői jog és verseny” témakörben